Borisz Godunov Londonban

29 03 2016

Borisz Godunov Londonban

A mai magyar közönség a rádióközvetítések jóvoltából számos alkalommal élvezhet világszínvonalú operaelőadásokat. Immár rendszeresek az élő közvetítések New Yorkból a Metropolitanből. A londoni Covent Garden Operaház kiemelkedő eseményeit is naprakészen, élőben, vagy a legfrissebb felvételek alapján élvezhetik a világ számos országában, így Magyarországon, sőt Budapest mellett a nagyobb városok filmszínházaiban is. Ebbe a sorba tartozik a londoni Királyi Operházban most bemutatott Borisz Godunov, Muszorgszkij operája.

Az új szereposztásban színre került darabot telt házas közönség fogadta kegyeibe. A filmfelvétel készítése miatt a teljes produkció szünetek nélkül, egyben került bemutatásra. Ez szokatlan, de az egymásra épülő jelenetek miatt szerencsés is volt az egész cselekményt egyetlen folyamban látni. Mintha egy hosszú meséről lenne szó, melyre a közönség folyamatosan és kitartóan figyel. A látványos rendezés és a jól összefogott zenei irányítás mellett ez nem is volt véletlen, hála a fáradhatatlanul vezénylő Antonio Pappano karmesternek. Az opera hét jelenete egyébként az eredeti operaverzió szerint került bemutatásra.

A Covent Garden Operaház az újszerű megoldások mellett a zenei bemutató hagyományos módját választotta, azaz korhű jelmezeket és modern, jelképes díszletet alkalmazott. Az összprodukcióból külön kiemelhető a nagyszerűen éneklő kórus, pedig nekik és a szólistáknak is meg kellett küzdeniük az eredeti, azaz az orosz nyelvezettel. A zömmel olasz és német operákhoz szokott énekeseknek Muszorgszkij nagyoperája külön kihívást jelentett, nemcsak zeneiségben de nyelvi szempontból is. Dícséretükre legyen mondva, hogy jól követhető kiejtéssel megoldották ezt a feladatot is. A jelmezek az orosz hagyományok szerint is kifejezetten színesek voltak.

A bemutató legnagyobb érdeme az egységes produkció, egyetlen nagy zenei ívre épülve, melyből nehéz egyes szereplők teljesítményét külön kiemelni. Mégis meg kell említeni, hogy a legnagyobb sikert Pimen, a szerzetes és történeíró megformálója, Ain Anger aratta. Hasonlóan kiemelkedő volt a címszereplő Borisz   megformálója, Bryn Terfel is. Bár a koronázási jelenetben még nem volt hangereje teljében, de a folytatásban, majd a végén Borisz halálában színészileg is magával ragadó, hiteles alakítást nyújtott. Figyelemre méltó volt Xenia, Borisz Godunov lányának alakítója, Vlada Borovko és az őr szerepében James Platt alakítása. Mindketten az operaház Jette Parker Fiatal Művészek Programjában kerültek a londoni társulathoz, melynek egyébként (a mostani operában nem szereplő) magyar tagja is van, Nagy Gyula személyében. A “világrengető deszkákról” most a filmfelvétel és a további művek szintén filmes felvétele útján sokak számára nyílik út a nagyvilágban való megismerésre ill. megismertetésre is, melyet a magyar közönség is érdeklődéssel vár és figyel.

Dr. Nagy Attila
Debrecen





JULIUS CAESAR – FRANKFURTBAN

21 03 2016

JULIUS CAESAR – FRANKFURTBAN

Dr.Nagy Attila írása

A címszerkezetből kitalálható, hogy Händel operájáról, a Julius Caesar Egyiptomban címűről lesz majd szó, melyet ezúttal a frankfurti Opera mutatott be a legmodernebb rendezésben.
Frankfurt világváros, az ide érkezőt ezúttal választási plakátok formájában is erre utaló plakátok, feliratok fogadják. Valóban, multikulturális nyüzsgés, saját reklámjaiban is mini-Amerikának nevezett világvárosi látkép, felhőkarcolók és a mindig virágzó, de a II. világháborúban elpusztult város maradványai sejthetők a háttérben. Az operajátszás is ezt a multikultúrát szolgálja, maga az Opera hatalmas üvegablakain hirdeti, hogy 47 ország művészeit egyesíti egyetlen fedél alatt. A programtervben pedig az ismert német, olasz, orosz és francia operák mellett a magyar Lehár Luxemburg grófja is szerepel. E programba szerves egységként illeszkedik az Angliában élt német Händel latin (római) fogantatású, Egyiptomban játszódó operája. A rendező, Johannes Erath két évezredet átfogó ívet rajzol az antik, barokk és a jelenkor között. Az időszámítás előtti Caesar története a barokk zeneszerző egyik főműve, ami a frankfurti színpadon XX. századi környezetbe kerül. Erre utalnak az alkalmazott technikai kiegészítők, pl. hagyományos csörgő telefon és mozi vetítőgép használata, azaz mégsem napjaink mobil telefonja vagy digitális fényképezőgépe, ami kétségkívül még modernebb lett volna, ugyanakkor a rendezésben kevésbé lenne látványos.
Giulio Cesare in Egitto – a mű olasz címe, amely parádés szereposztásban szintén olaszul, német feliratokkal került most bemutatásra. E feliratokra nemcsak az olasz szöveg, de méginkább az opera nehezen áttekinthető cselekménye miatt is szükség volt. A címszerepet korunk egyik legkiválóbb kontratenorja, Andreas Scholl alakította, Salzburg után itt is nagy sikerrel. Salzburgban Cecilia Bartoli volt szoprán párja, most pedig Cleopatra szerepében a fiatal, de annál tehetségesebb Louise Alder mutatkozott be. Visszatérő kérdés, hogy férfiszerepben, különösképp Caesarként hogyan fogadja a mai közönség azt az alakítást, melyet a barokk korban valóban kasztrált énekesek adtak elő. A helyzetet bonyolítja, hogy az operában a főhősön kívül még két férfiszerep íródott ugyanerre a hangfekvésre. Mindezt tetézi, hogy Sesto (Sextus) – Cornelia mostohafia – pedig fiúként szopránszerepet énekel. Igen hatásos ellenpont azonban az opera két basszus és két szoprán szerepe.
Az opera főszerepeiben a nagy előadóművészek felvételeit őrzi a zenetörténet. Ilyen szereposztásban énekeltek együtt Janet Baker, Lucia Popp, Walter Berry, Christa Ludwig és Fritz Wunderlich, másik összeállításban Dietrich Fischer-Dieskau, Tatjana Troyanos, Hamari Júlia és Peter Schreier. A mostani frankfurti előadás méltó párja ezen örökségnek.
Andreas Scholl Caesarként a kontratenorok álomszerepét énekli, melyben a csúcspont a második felvonásbeli nagy alakítása. Itt tudja a közönség igazán félretenni azt a gondolatát, ha talán nem lenne elég férfias a kontraalt hangjelenség. Scholl ugyanis megjelenésében, testi alkatával is kiemelkedő, férfias figura. Ugyanebben a második felvonásban jut a csúcsra Cleopatraként Louise Alder, aki álruhában, Lídia néven jelenik meg Caesar előtt és megpróbálja őt elcsábítani. A színpadi háttér is ezt szolgálja, amikor Lídia, szinte az égből, a tizennyolc fokú lépcső tetejéről érkezik a színpad közepére, majd Caesar ugyanitt megy fel a királynő-istennő lábaihoz. Hasonló magaslat, látványban és zeneiségben is Cornelia (Pompeius özvegyének) alakítása, amikor ugyanezen lépcsősor tetején állva öngyilkosságot kísérel meg, határozott kiállásával fizikailag, lelkileg és zeneileg is próbatétel előtt állva. Amikor az álompár Scholl és Louise Alder nagy alakítását természetesen és kötelezően emeli ki a zenekritika, ki kell mondani, hogy Jamie Barton, az amerikai mezzoszoprán Cornelia alakítása minden teljesítményében és hangjának szépségében is azonos a két másik főhősével. Szerencsés alkat és zeneileg hasonlóképp kiemelkedőt nyújt Sesto megformálásával Nina Tarandek is.
A modern és jelképes díszlet mellett a kosztümök is egyformán utalnak az ókori és a mai valóságra, az előadás pedig jól adagolt iróniával fűszerezett. A frankfurti Opera 2015-ös évadjának történetéhez pedig hozzátartozik, hogy a történelemben először, egy időben kapta meg az Operaház a két legkiemelkedőbb német elismerést. 2015-ben az „Év Operaháza” (az Opernwelt véleménye) és a „Legjobb összteljesítmény” díjat (a „Die Deutsche Bühne” alapján). Az utóbbit erősíti Erik Nielsen zenei irányítása, aki a Händel opera dirigense is volt, és valamennyi szereplővel hatásos és hiteles zenei összképet formált a Giulio Cesare in Egitto operájából.





21 07 2009

debRECENZIÓ

“A műbíráló munkája jellegénél fogva összekötő kapocs a művészet és a nagyközönség között” (Tóth Aladár)

nagyítóDebrecen = Magyarország második legnagyobb városa, a Tiszántúl gazdasági és kulturális központja

recenzió (lat.) = ismertetés, műbírálat

debRECENZIÓ = debreceni zene- és művészetkritikai portál

A debRECENZIÓ szerkesztői feladatuknak tartják, hogy időről-időre nyomon kövessék Debrecen zenei életének legfontosabb eseményeit. Sajnos a írott napi sajtó hasábjairól egyre inkább kiszorulni látszik a művészetkritika, ezért halaszthatatlanná vált egy korszerű publikációs felület létrehozása.

Az elemző művészetkritika nem csupán a szerzők és előadók számára tart tükröt, nemcsak a közönséget igyekszik orientálni, hanem egyben fontos dokumentációs lehetőséget jelent városunk zenei, művészeti élete számára is.

A bírálatok szerzői tapasztalt szakemberek, akiknek írásai az elmúlt években rendszeresen láttak napvilágot a Hajdú-Bihari Napló hasábjain. További reális lehetőségek híján ezután itt, a http://www.debrecenzio.wordpress.com honlapon keresse koncert- és opera recenzióinkat. 

 

 

Herbert von Karajan írja egy helyen:
“Ha valaki azt mondja, elérte a célját, valószínűleg túl alacsonyra tette a mércét.”